Krúdy Gyula a finom falatok költői méltatója így vélekedik ebben a kérdésben: "Könnyebb egy színdarabról véleményt alkotni a színházi premieren, mint a fűszerek elegendőségéről a disznó feldolgozásánál. Kár, hogy nincs mindennap disznóölés, amikor a férfiak megmutathatnák a nőknek, hogy ehhez az egyetlenegyhez jobban értenek, mint ők."
Estére kelve be van töltve a hurka, a kolbász, a disznósajt, amit felénk varslinak hívnak, más helyen gömböc a neve. A sonkák, szalonnák sóban vagy páclében fürödnek, hogy nemsokára füstre kerülhessenek. A tepertő is kisült, a zsír bödönökben várja a további felhasználást. A konyha felől egyre íncsiklandóbb illatok szállnak. Aztán végre: a háziasszony asztalhoz szólít, ahol már ott gőzölög az orjaleves, amelyről csak a magyar disznótorok szerencsés résztvevői tudják, milyen csodában van részük. Csigatészta úszik benne, s a színe sárga, mint az arany.
A hagyományok ismerői tudják, hogy a leves után szárma, azaz töltött káposzta következik, mégpedig nem rizzsel, hanem árpakásával a töltelékében. Majd sült hurka és kolbász kerül az asztalra, esetleg kolbászhússal töltött szűzpecsenye. Majd ha bírunk még enni, egy kis szilvalekvárral töltött hájas kiflivel koronázhatjuk meg ezt a fejedelmi lakomát.
A lakmározásnak ezzel tulajdonképpen vége, hazamenni azonban még a világért sem kell, ürülnek a borospalackok, nótaszó hallatszik, vidám mulatozás kezdődik. - és hajnalban megvillan a böllér kése, majd felhangzik egy hízó bús röfögése.
www.torzsasztal.hu
Kapcsolódó hírek:
Disznótor 2.
Disznótor 1.
Malacod van!
Malac, disznó, emse, nekem se …